Az Evangéliumban Jézus azt kéri tőlünk, hogy gyarlóságaink tudatában őszintén, és alázattal álljunk Isten elé. A gőgös farizeus külső cselekedetei által szeretné biztosítani önmaga számára a megigazulást. Nem így a vámos, aki bűnbánatot tart. Aki megalázza magát, azt felmagasztalják. Az Olvasmányban Ozeás próféta szemrehányást tesz mindazoknak, akik a szertartások külsőségeinek aprólékos betartásával szeretnék Isten tetszését megnyerni. Ez a fajta vallásosság olyan, mint a futó zápor vagy a felszáradó harmat. Szeretetet akarok, nem áldozatot, – mondja az Úr. A megtéréshez nem elég az áldozati cselekmény, hanem a szív megtörődöttségére és szeretetére van szükség. Csak az ilyen belső átalakulás tesz kedvessé Isten előtt.

A mai evangéliumban Jézus meggyógyít egy haldokló gyermeket. Mindez a próféciák beteljesedésére, a messiási idők közelségére utal. Miközben csodáljuk a királyi tisztviselő hitét, mi magunk is szeretnénk növekedni a Jézusba vetett hitben. Általa örök életet kaptunk Istentől. Benne egy új teremtés kezdődött, amelyről Izajás próféta így jövendölt: „Új eget és új földet teremtek”. Isten ma is teremt. Mi keresztények bátran tekintünk a jövőbe. Nem valamiféle kétes, haladásba vetett hit vezet bennünket, hanem Isten országának végérvényes eljövetelére vágyakozunk. Szavainkkal, döntéseinkkel mi magunk is az új eget és új földet teremtő Isten keze alá dolgozhatunk. Nagyböjtben járunk, de Húsvét felé haladunk. Hagyjuk, hogy egyéni életünket és a világot átalakítsa a Jézusba vetett hit!

Isten nagyszerű teremtménye a víz. Szomjat olt, tisztít, felüdít… A víz éltet. Keresztségünk fürdője által pedig Krisztus, az élő víz forrása meggyógyít bennünket minden bénultságunkból. A nagyböjti idő végéhez közeledve a liturgikus olvasmányok a keresztségre irányítják figyelmünket, melyben Húsvét éjszakáján részesülnek a katekumenek, és mi is ezen az éjszakán újítjuk meg keresztségi ígéreteinket. Az özönvíz jelenete a keresztség előképe. Negyven napig ömlött a víz, elmosva minden bűnt, miközben Noé bárkájában megmenekült az élet. Az emberiség bajban van. Érezzük erőnk fogyatkozását, mint az az ember, akit Jézus megszólított a Beteszda fürdőnél. Akarsz-e meggyógyulni, akarsz-e bűneidből, emberi megkötözöttségeidből talpra állni? Adjunk hálát Jézusnak, aki megmentett bennünket, és lépjünk oda mi magunk is azokhoz, akiknek nincs emberük.

Nem sok dolog van, ami a mai embert nagyobb felháborodással tölti el, mint hogyha kívülről megmondják, mit kell tennie. Még ha el is fogadja a kapott küldetést, azt is csak berzenkedve teszi. Egészen másként áll a dolgokhoz, ha szabadon dönthet, ha minden befolyástól függetlenül mondhat igent, vagy nemet a kapott küldetésre. Az igenlő válasz a szív mélyéből fakad. Ilyen értelemben a Boldogságos Szűz Mária magatartása nagyon aktuális, és közel áll korunk emberéhez. Szabadon, teljes személyisége súlyával, minden külső befolyástól függetlenül mondott igent az Isten tervére, és vállalta, hogy a Szentlélek mátkája, az Üdvözítő édesanyja lesz. Közbenjárása segítsen mindnyájunkat, hogy hozzá hasonlóan, szabadon, és örömmel mondjunk igent életünkben az Isten tervére, és találjuk meg benne vágyaink minden elképzelésen túli beteljesülését, hiszen Istennél semmi sem lehetetlen!

Megdöbbentően drámai ítéletet mond Jézus a hitetlenekről: nincs meg bennetek az Isten szeretete. Jézus jól ismerte az Atyát, a benne lévő határtalan szeretetet, melyet azonban a keményszívű hitetlen nemzedék képtelen befogadni. Korunk emberének is ez a tragédiája: vágyakozik a szeretetre, hivatása az Isten, mégsem képes Őt felismerni. Isten nélkül a halál mindennapi kultúráját építjük. Mutasd meg nekünk Urunk az Atya arcát, tárd fel szívünk mélyén az Atya üzenetét, mely nem más, mint a szeretet. Szítsd fel bennünk az Isten iránti szeretetet, mert ez a tökéletes Istenismeret. Tégy bennünket Uram, az isteni szeretet misszionáriusaivá, különösen azok felé, akikben nem él az Isten szeretete!

Mindazok, akik jót tesznek, elgondolkoztatják, és létükkel zavarják azokat, akik a sötétség cselekedetei szerint élnek. Az emberiség örök kísértése, hogy eltörölje a föld színéről mindazokat, akiknek példamutató élete megkérdőjelezi a gonoszságot. Így volt ez az Ószövetség igazainak életében, Jézus élete is ezt mutatja. Nemde ő az, akit halálra keresnek? – halljuk a mai evangéliumban. Sokan keresik Jézust, de különböző szándékkal! Már Heródes kerestette, hogy megölje. Most ismét keresik, hogy kezet emeljenek rá, megkínozzák, végleg elhallgattassák. Assisi Szent Ferenc szomorúan sóhajt fel: az emberek nem szeretik a Szeretetet. De vannak olyanok is, nem kis számban, akik igaz szándékkal közelednek Jézushoz. Nekik megadja a szív békéjét és a lélek örömét.

Nem szeretjük azokat, akik leleplezik gyöngeségeinket és rámutatnak hibáinkra. Alázatra van szükségünk ahhoz, hogy a testvéri feddésben felfedezzük Isten látogatását. Jeremiás és Jézus megalapozott bírálatai ritkán arattak tetszést, inkább meg nem értéssel és haraggal találkoztak. Ember így még nem beszélt, – mondják a szolgák, akiket Jézusért küldtek. Nem is tudják milyen fontos ez a tanúságtételük. Felismerik Jézusban, hogy más, mint a többi ember. Számunkra Ő Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Az evangéliumi jelenetből az is kiderül, hogy a Jézus melletti tanúságtétel soha nem könnyű. Nem félek-e attól, hogy Jézushoz való ragaszkodásomért engem is megszólnak, mint Nikodémust?

A mai szentírási szakaszokban két asszonyról olvashatunk. Zsuzsanna ártatlan volt, és mégis elítélték. A házasságtörő asszony vétkezett, és azért ítélték el. Mindkettőjük sorsa gyakran megismétlődött az emberiség történelmében. Dániel megmentette Zsuzsannát, Jézus pedig a házasságtörő asszonyt. Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való, – mondja a házasságtörő asszony vádlóinak. Azok önmagukba tekintve nyilvános bűnbánatot tartanak, hiszen végül valamennyien eloldalognak. Jézus sem emel követ az asszonyra: megbocsát. Jól tudja, hogy a törvénynél erősebb a szeretet, és azt is tudja, hogy mi a bűn,– bár soha nem működött együtt annak hatalmával. Menj, és többé ne vétkezzél! Minden szentgyónásban nekem is ezt mondja az Úr.

„Én fölülről vagyok, ti e világból vagytok” – halljuk a mai Evangéliumban. A hétköznapi élet tettei és döntései csak megerősítenek bennünket abban, hogy legtöbbször földhöz tapadt vágyaink szűk körében mozgunk. Istennek mindnyájunkkal nagyszerű terve van, de hajlandók vagyunk-e tudomást szerezni róla? Jézus azért jött, hogy az istengyermekség távlatait nyissa meg előttünk. Az Atya és a Fiú szeretetkapcsolatába is bepillantást nyerünk. Öröktől fogva szeretik egymást. Önmagamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire Atyám tanított. Mindenkor azt teszem, ami kedves az Atyának – mondta küldetéséről Jézus. Kinyilatkoztatta nekünk az Atyát, és általa szerethetjük Őt. Életemért, megváltásomért hálát adok neki.

Mindnyájan szabadságra vágyunk, de mi a szabadság? Az, hogy bármit megtehetünk, amit akarunk, vagy inkább az, hogy hűségesek vagyunk Isten igéjéhez? A tüzes kemencébe vetett három ifjú még élete kockáztatásával is hűséges maradt Istenhez. A lángok között bilincseik leoldódtak és a tüzes kemencében szabadon jártak-keltek. Az igazság szabaddá tesz benneteket, – halljuk az evangéliumban Jézus szavait. Kettős követelmény fakad ebből a megállapításból. Az egyik, hogy szüntelenül törekedjünk a teljes igazság megismerésére. A másik követelmény, hogy az a szabadság tönkre teszi az embert, amely elszakad az igazság keresésétől. Krisztus ma is mindazok mellett ott áll, akik keresik az igazságot. Pilátus előtt maga mondta: én azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságosságról.

Isten szövetséget kötött Ábrahámmal és a néppel. Krisztusban új és örök szövetséget kötött az egész emberiséggel. Mint minden szövetség, ez is szeretetet és hűséget feltételez. Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja jövetelem napját. Látta, és örvendezett, – halljuk Jézus szavait az evangéliumban. Hogyan értsük ezt, – kérdezték már Jézus kortársai. A kereszt titka eligazítást ad. Ábrahám Izsákkal, és egy égő fáklyával indult a hegyre, hogy egyszülött fiát feláldozza, de Isten más áldozatot készített. Az Újszövetség embere örömmel ismeri fel irántunk való szeretetét Jézusban, aki szeplőtelen bárány a világ életéért. Az ősatyák, a próféták meghaltak, de aki Jézusban bízik, nem hal meg örökre.

Elkerülhetetlenül ellenkezést vált ki a bűnös emberből annak magatartása, aki jót tesz, és megveti a gonoszságot. Az Üdvösség történelem megmutatta, hogy sorsa gyakran az üldöztetés, sőt, olykor a halál. Jeremiás prófétát és Jézust is halálosan megfenyegették. Erősségük ilyenkor az a tudat volt, hogy velük van az Isten. Jézus istenségének teljes kinyilatkoztatását csak feltámadása hozta meg. De annak bejelentése már érezhető volt szavaiban és tetteiben. Állította, hogy Istentől jött, előbb létezett, mint Ábrahám, és egynek tudta magát az Atyával. A nép vezetői meg is érezték rendkívüliségét, de káromkodásnak vették. Jézus tettei viszont arról tanúskodtak, hogy az Atya őbenne van és ő az Atyában.

Nem tartozik manapság divatos erények közé a hűség nemcsak a házasságban, hanem az élet különböző területén. Papságra, szerzetesi életre is nehezen merik életre szólóan elkötelezni magukat az emberek. Ki tudja, hogyan érzek majd holnap? Lesz-e erőm kitartani nehézségek idején? – teszik fel a kérdést. Nem merik egy életre nagylelkűen a szeretett személynek, vagy Istennek szentelni a szívüket. Szent József, aki befogadta és őrizte Jézust és Szűz Máriát, a hűséges és igaz ember példája. Egyházunk oltalmazója, melynek küldetése, hogy befogadja és őrizze a megváltás titkát. Segítsen Szent József mindnyájunkat, hogy ne csak pillanatnyi fellángolás legyen életünkben a hűség, hanem örömmel és szeretettel merjük elkötelezni magunkat egy életre, a Szent Család példája szerint.

Jézust a szolga alakjában állítja elénk Izajás próféta. Jézus Isten szeretett szolgája, aki körüljárva jót tett: visszaadja a vakok látását, kiszabadítja a fogságban lévőket. Alázatos és türelmes szolga, aki senkinek az életét nem töri össze. Jeruzsálemben a főpapok Jézust el akarják törölni az élők sorából. Betániában pedig baráti asztaltársaság fogadja be és veszi körül az Urat. Mellette ül Lázár, a szorgalmas Márta felszolgál, Mária pedig illatos olajjal megkeni, majd hajával törölgeti a nagyszerű vendég lábát. Hármójuk közül legszívesebben kivel cserélnék? A szentmisén én is Jézussal egy asztalhoz ülhetek. A szentgyónásban lábait könnyemmel áztatom, miközben Ő a béke, és a kiengesztelődés olaját árasztja rám. A szegényekben pedig Jézust szolgálhatom.

Tegnap is egy meghitt asztaltársaságban láttuk az Urat barátaival, Betániában. Ma a tizenkettővel együtt étkezik Jeruzsálemben. János, Jézus keblére hajtja a fejét. Idilli kép, melyet megzavar a gonoszság ármánykodása. Földünk a jó és a rossz küzdelmének helyszíne, ahol folytonosan változnak a frontvonalak. Isten országa erőszakot szenved. Az apostolok önmagukra mutatnak: távol álljon tőlem, hogy eláruljalak. Júdás pedig az erszényét rejtegeti a háta mögé. Isten vendégül látja az embert. Az egyház születése ebben a teremben kezdődik, és Pünkösdkor beteljesedik. Sem Júdás árulása, sem Péter tagadása, de Jézus halála sem tudja azt megakadályozni. Nem emberi mű, Isten műve.

Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál, Jézus is tudta, mit jelent az elárultatás. Erősségét Atyjában találta. Nem jött még el az én órám, – mondta Máriának a kánai menyegzőn. Most tudja, hogy elközelgett az Ő órája, mely egyben megváltásunk órája is. Jézus az első szentmiséjére készül. Ő a főpap, az oltár, és az áldozati bárány. Az asztalon van már a kovásztalan kenyér, a bor, a húsvéti bárány, de Jézus kezében és szavai által, az Egyiptomból való szabadulásra emlékező étkezés egészen más értelmet kap. A Mester megáldoztatja Júdást, aki azonban kizárja magát ebből az életadó közösségből. Isten szabadnak teremtette az embert. Júdás a szabadságával visszaélve megtagadta Mesterét, pénzért elárulta az Urat.