Templomi hirdetéseink
pünkösd ünnepén

2024. május 19.
Pünkösdvasárnap, „B” évben

  1. Ma, pünkösd napján van egyházközségünk búcsúja és 24 gyermek elsőáldozása. Köszönöm a kedves szülők bizalmát, és a hitoktató Ewa nővér áldozatos munkáját. A szentmise után színes programokkal közös együttlétet tartunk a plébániakertben, melyre mindenkit szeretettel várunk!
  2. Megköszönöm mindazok fáradozását, akik előkészítették az elsőáldozást és az egyházközségi búcsút. Köszönet a templomtakarítóknak, templomdíszítőnek, sekrestyéseknek, az orgonistának, a kórus és az asszisztencia tagjainak. A Szentlélek világosítsa meg mindnyájunk szívét, hogy Isten útjain járjunk, és testvéri közösségben másokat is Hozzá vezessünk!
  3. A májusi litániát kedden, szerdán, pénteken az esti, hétfőn, csütörtökön és szombaton a reggeli szentmise után tartjuk.
  4. A héten a Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja, Szent Rita, Boldog Apor Vilmos, Szűz Mária keresztények segítsége és Szent VII. Gergely pápa liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  5. „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott tavaly áprilisban, Budapesten, Ferenc pápa. A világban egyre növekvő háborús pszichózis miatt, minden szentmise után fél órás, engesztelő szentségimádást tartunk. Hétfőn, csütörtökön, szombaton a reggeli, kedden, szerdán, pénteken az esti szentmisét követően kezdődik a szentségimádás.
  6. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek arra, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Az adóbevallással együtt a két rendelkező nyilatkozatot – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011.
  7. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján Magyarország valamennyi egyházmegyéjében 2023 Pünkösdjétől vezetik be hivatalosan a Római misekönyv új magyar nyelvű kiadását. A misekönyv magyar szövege az eredeti latin kiadáshoz igazodik.
    A közgyónás is követi a latin eredetit
    „Kérem ezért a boldogságos mindenkor Szűz Máriát”
    A miséző felhívása több helyen változik. Az Eucharisztia liturgiájában
    „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”
    A békefelhívásban
    „Engesztelődjetek ki szívből egymással!”
    „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.”
    Fogadjuk szeretettel a misekönyv új kiadását.
  8. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2025. március 16.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 2. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 9.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 1. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Járjunk együtt a reményben katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. március 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 8. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 23.)

Templomi hirdetéseink évközi 7. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 16.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 9.)

Templomi hirdetéseink évközi 5. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 33. világnapjára magyarkurir.hu

Hirdetéseink (2025. február 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 4. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. január 26.)

Templomi hirdetéseink évközi 3. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. január 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 2. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények nyolcadik világnapjára katolikus.hu

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a 39. ifjúsági világnapra katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 110. világnapjára katolikus.hu

Isten nem hagyja el gyermekeit, soha!

Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából katolikus.hu

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Legyünk a remény hirdetői és a béke épitói

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu