Templomi hirdetéseink
Szent Péter és Szent Pál ünnepén
2025. június 29.
Szent Péter és Szent Pál, „C” évben
- Hálásan köszönöm mindazok fáradozását, akik az elmúlt vasárnap, az úrnapi szabadtéri oltárokat és a templomlépcsőt rendkívül igényesen, virágszirmokkal és élő virágokkal feldíszítették. Köszönöm szorgalmát, aki az ünnep lebonyolításában részt vettek.
- Ma tartjuk az úgynevezett Péter-fillérek templomi gyűjtést. A felajánlott összeg a Szentatya karitatív intézkedéseit szolgálja. XIV. Leo pápa a Vatikáni Államtitkárságon keresztül hálás köszönetét fejezte ki a hívek felé a tavalyi Péterfillér adományokért. Nagyra becsüli az adakozók áldozatát. Az összegyházi szolidaritás e jeléért és szeretettel küldi apostoli áldását.
- A héten, az Apostolfejedelmek mai megemlékezésén túl, a római egyház első szent vértanúi, Sarlós Boldogasszony, Szent Tamás apostol, Portugáliai Szent Erzsébet és Zaccaria Szent Antal liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
- „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott Budapesten Ferenc pápa. A világban jelenlévő háborús láz miatt, minden szentmise után, immár 15 hónapja, félórás, engesztelő szentségimádást tartunk a békéért.