Templomi hirdetéseink
nagyböjti ötödik vasárnapon

2025. április 6.
Nagyböjt 5. vasárnap, „C” évben

  1. Ma, a fél tízes szentmisében szolgáltatjuk ki a betegek kenetét. A Katolikus Egyház Katekizmusa úgy fogalmaz, hogy „A betegek kenete véglegessé teszi hasonlóságunkat Krisztus halálával és föltámadásával, amit a keresztség már megkezdett bennünk”. (KEK. 1523.)
  2. A nagyböjti péntekeken fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban. Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, és vasárnap a déltől, a délelőtti szentmisék után lehetséges.
  3. A templomi gyűjtést ma, a Szentföldön élő katolikusok javára ajánljuk fel, akik számos oktatási, egészségügyi, szociális intézményt tartanak fenn és működtetnek. Így tesznek tanúságot keresztény hitükről. Aki a szentföldi keresztényeket támogatja, a békét támogatja.
  4. Április 12-én, most szombaton, 9-12 óráig egyházközségi templomtakarítást tartunk. Törekedjünk minél többen részt venni a programon. Legyen a templomtakarítás is a húsvéti személyes felkészülésünk része.
  5. Akik szeretnének a Szentsír díszítéséhez hozzájárulni, adományaikat a sekrestyében elhelyezett perselybe helyezhetik el.
  6. A héten De la Salle Szent János és Szent Szaniszló liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a héten névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  7. Kedd esténként, a latin nyelvű szentmise után, a Biblia-kör összejövetelein, a remény jubileumi évében, XVI. Benedek pápa Spe Salvi enciklikáját tanulmányozzuk, a reményről.
  8. Minden hétköznapi szentmise után, továbbra is, fél órás, engesztelő szentségimádást tartunk a békéért. Imádkozzunk minél többen erre a fontos szándékra!
  9. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011. A két rendelkező nyilatkozatot az adóbevallással együtt – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2025. május 18.)

Templomi hirdetéseink húsvét 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2025. május 11.)

Templomi hirdetéseink húsvét 4. vasárnapján Tovább...

Habemus papam!

XIV. Leó pápa életrajza katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. május 4.)

Templomi hirdetéseink húsvét 3. vasárnapján Tovább...

Legyetek a remény zarándokai

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. április 27.)

Templomi hirdetéseink húsvét 2. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2025. április 20.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. április 13.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. április 6.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 5. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 30.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 4. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 23.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 3. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 16.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 2. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 9.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 1. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Járjunk együtt a reményben katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 33. világnapjára magyarkurir.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények nyolcadik világnapjára katolikus.hu

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a 39. ifjúsági világnapra katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 110. világnapjára katolikus.hu

Isten nem hagyja el gyermekeit, soha!

Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából katolikus.hu

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu