Templomi hirdetéseink
nagyböjti első vasárnapon

2025. március 9.
Nagyböjt 1. vasárnap, „C” évben

  1. Hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt. Törekedjünk megtalálni a bűnbánat, a lemondás, az önfegyelmezés személyes módjait. Ferenc pápa nagyböjti üzenetének magyar fordítása honlapunkon és a hirdetőtáblán olvasható.
  2. A nagyböjti péntekeken fél hattól keresztutat imádkozunk a templomban. Gyóntatás naponta 17 órától a kápolnában, és vasárnap a déltől, a délelőtti szentmisék után lehetséges.
  3. Csütörtökön, március 13-án, a Rózsafüzér Társulat összejövetele és imádsága a reggeli szentmise után kezdődik a kápolnában.
  4. Az előző évek gyakorlata szerint a betegek kenetét nagyböjt ötödik vasárnapján, április 6-án, a fél tízes szentmisében szolgáltatjuk ki. Akik szeretnék felvenni a gyógyulás szentségét, jelentkezzenek a sekrestyében.
  5. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  6. Köszönöm mindazok fáradozását, akik a templomkertet megtisztították és az altemplomot kitakarították.
  7. Továbbra is imádkozzunk Ferenc pápa gyógyulásáért, kérve a Boldogságos Szűz Máriát, Betegek Egészségért, a megerősödéséért.
  8. Kedd esténként, a latin nyelvű szentmise után, a Biblia-kör összejövetelein, a remény jubileumi évében, XVI. Benedek pápa Spe Salvi enciklikáját tanulmányozzuk, a reményről.
  9. Idén is lehetőségük van az adófizetőknek, hogy a személyi jövedelemadó 2×1%-áról önállóan döntsenek. Kérjük éljenek a lehetőséggel, mellyel adójuk 1%-át a Magyar Katolikus Egyház, másik 1%-át pedig valamelyik egyház-közeli alapítvány részére eljuttathatják. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011. A két rendelkező nyilatkozatot az adóbevallással együtt – lezárt borítékban – kell az adóhatósághoz eljuttatni, vagy átadni a munkáltatónak.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2025. április 20.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. április 13.)

Templomi hirdetéseink virágvasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. április 6.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 5. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 30.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 4. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 23.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 3. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 16.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 2. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 9.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 1. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Járjunk együtt a reményben katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 33. világnapjára magyarkurir.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények nyolcadik világnapjára katolikus.hu

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a 39. ifjúsági világnapra katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 110. világnapjára katolikus.hu

Isten nem hagyja el gyermekeit, soha!

Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából katolikus.hu

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Legyünk a remény hirdetői és a béke épitói

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu