Templomi hirdetéseink
évközi 18. vasárnapon
2025. augusztus 3.
Évközi 18. vasárnap, „C” évben
- Ma, pápai szentmisével ér véget a Fiatalok Jubileuma Rómában. Az eseményen több mint egymillió fiatal vett részt, hazánkat ezerötszázan képviselték. Továbbra is imádkozzunk, hogy az ifjúság erős hittel és szilárd erkölcsi élettel válaszoljon korunk kihívásaira.
- A héten tartjuk Vianney Szent János, Havas Boldogasszony, Urunk színeváltozása, Szent II. Szixtusz, Szent Domonkos és Szent Terézia Benedikta liturgikus ünnepét. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat most ünneplő Kedves Híveket!
- Szerdán, kivételesen, reggel 8 órakor tartjuk a szentmisét, zsolozsmával, majd szentségimádással. Ezt követően plébániai zarándoklatra indulunk Esztergomba.
- Az elmúlt héten megáldottuk a Rajta család által ajándékozott Jézus Szíve szobrot, melyet a templomkertben az altemplomi bejárattal szemben állítottunk fel. Az 1900-as évek elejéről datálható szobor anyaga műkő, melynek korábbi sérüléseit kijavíttattuk. A restaurációs, a szállítási, a daruzási, és felállítási költségek minket terhelnek. Azok számára, akik szeretnének e kiadásaink térítéséhez hozzájárulni, egy perselyt helyeztünk el a sekrestyében. Adományaikat előre is hálásan köszönöm.
- „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott Budapesten Ferenc pápa. A világban jelenlévő háborús láz miatt, minden szentmise után, immár 17 hónapja, félórás, engesztelő szentségimádást tartunk a békéért.
Minden kedves Hívünknek
pihentető és megújító nyári pihenést kívánok!