Templomi hirdetéseink
évközi 13. vasárnapon

2024. június 30.
Évközi 13. vasárnap, „B” évben

  1. Ma tartjuk az úgynevezett Péter-fillérek templomi gyűjtést. A felajánlott összeg a Szentatya karitatív intézkedéseit szolgálja. Ferenc pápa a Vatikáni Államtitkárságon keresztül hálás köszönetét fejezte ki a hívek felé a 2023. évi Péterfillér adományokért. Nagyra becsüli az adakozók áldozatát. Az összegyházi szolidaritás e jeléért és szeretettel küldi apostoli áldását.
  2. A héten Sarlós Boldogasszony, Szent Tamás apostol, Portugáliai Szent Erzsébet, Zaccaria Szent Antal és Goretti Szent Mária liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  3. Hétfőn, július 1-jén, Magyarország hat hónapra átveszi az Európai Unió elnökségét. Ez alkalomból, Mohos Gábor püspök jelenlétével szentmisét mutatnak be és koncertet tartanak Brüsszelben a Szent Mihály és Szent Güdül székesegyházban. Anyaszentegyházunk kezdettől fogva buzdítja a híveket a világi elöljárókért való imára.
  4. „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott tavaly áprilisban, Budapesten, Ferenc pápa. A világban egyre növekvő háborús pszichózis miatt, minden szentmise után fél órás, engesztelő szentségimádást tartunk. Hétfőn, csütörtökön, szombaton a reggeli, kedden, szerdán, pénteken az esti szentmisét követően kezdődik a szentségimádás.
  5. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján Magyarország valamennyi egyházmegyéjében 2023 Pünkösdjétől vezetik be hivatalosan a Római misekönyv új magyar nyelvű kiadását. A misekönyv magyar szövege az eredeti latin kiadáshoz igazodik.
    A közgyónás is követi a latin eredetit
    „Kérem ezért a boldogságos mindenkor Szűz Máriát”
    A miséző felhívása több helyen változik. Az Eucharisztia liturgiájában
    „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”
    A békefelhívásban
    „Engesztelődjetek ki szívből egymással!”
    „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.”
    Fogadjuk szeretettel a misekönyv új kiadását.
  6. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2025. június 15.)

Templomi hirdetéseink Szentháromság ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2025. június 8.)

Templomi hirdetéseink pünkösd ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2025. június 1.)

Templomi hirdetéseink Urunk mennybemenetele ünnepén Tovább...

Hirdetéseink (2025. május 25.)

Templomi hirdetéseink húsvét 6. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2025. május 18.)

Templomi hirdetéseink húsvét 5. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2025. május 11.)

Templomi hirdetéseink húsvét 4. vasárnapján Tovább...

Habemus papam!

XIV. Leó pápa életrajza katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. május 4.)

Templomi hirdetéseink húsvét 3. vasárnapján Tovább...

Legyetek a remény zarándokai

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. április 27.)

Templomi hirdetéseink húsvét 2. vasárnapján Tovább...

Hirdetéseink (2025. április 20.)

Templomi hirdetéseink húsvétvasárnapon Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Járjunk együtt a reményben katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete

a betegek 33. világnapjára magyarkurir.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények nyolcadik világnapjára katolikus.hu

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a 39. ifjúsági világnapra katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 110. világnapjára katolikus.hu

Isten nem hagyja el gyermekeit, soha!

Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából katolikus.hu

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu