Templomi hirdetéseink
évközi 28. vasárnapon

2024. október 13.
Évközi 28. vasárnap, „B” évben

  1. Az elmúlt héten két részvételi lehetőséggel megtartottuk az őszi templomtakarítást. Voltak, akik mindkét alkalommal eljöttek. Minden résztvevőnek hálásan köszönöm a közreműködését. Szép, tiszta a templom, és a férfiak a csillár lámpáit is kicserélték. A templomtakarításról készült képek a hirdetőtáblán és a honlapunkon is láthatók.
  2. A héten Fatimai Boldogasszony, Szent I. Kallixtusz pápa, Avilai Szent Teréz, Szent Hedvig, Alacoque Szent Margit, Antiochiai Szent Ignác, Szent Lukács evangélista és a kanadai vértanúk liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  3. Októberben minden nap, a békéért végzett szentségimádás keretében, közösen imádkozzuk el a rózsafüzért a hétköznapi szentmisék után.
  4. Előre jelzem, hogy jövő vasárnap országos templomi gyűjtést tartunk a Missziók javára.
  5. „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott tavaly áprilisban, Budapesten, Ferenc pápa. A világban egyre növekvő háborús láz miatt, minden hétköznapi szentmise után fél órás, engesztelő szentségimádást tartunk. Imádkozzunk minél többen a békéért!
  6. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.
Őszi templomtakarítás 2024 Őszi templomtakarítás 2024 Őszi templomtakarítás 2024 Őszi templomtakarítás 2024

Friss hírek:

Hirdetéseink (2025. március 16.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 2. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 9.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 1. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Járjunk együtt a reményben katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. március 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 8. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 23.)

Templomi hirdetéseink évközi 7. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 16.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 9.)

Templomi hirdetéseink évközi 5. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 33. világnapjára magyarkurir.hu

Hirdetéseink (2025. február 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 4. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. január 26.)

Templomi hirdetéseink évközi 3. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. január 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 2. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények nyolcadik világnapjára katolikus.hu

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a 39. ifjúsági világnapra katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 110. világnapjára katolikus.hu

Isten nem hagyja el gyermekeit, soha!

Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából katolikus.hu

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Legyünk a remény hirdetői és a béke épitói

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu