Templomi hirdetéseink
Advent első vasárnapján

2024. december 1.
Advent 1. vasárnapja, „C” évben

  1. Az elmúlt vasárnap, a Püspöki Konferenciánk által, a Katolikus Karitász céljaira meghirdetett templomi perselygyűjtésen Híveink 200 500 forinttal adakoztak. Adományukat Isten fizesse meg!
  2. Adventben valamennyi hétköznapi szentmisét reggel hét órakor, zsolozsmával, a fűtött Szent József kápolnában tartjuk. Minden Kedves Hívünknek kegyelmekben bővelkedő, áldott ádventi felkészülést kívánok!
  3. A héten Xavéri Szent Ferenc, Szent Borbála és a gyermekek barátja, Szent Miklós liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat és születésnapjukat a héten ünneplő Kedves Testvéreket!
  4. „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott tavaly áprilisban, Budapesten, Ferenc pápa. A világban egyre növekvő háborús láz miatt, minden hétköznapi szentmise után fél órás, engesztelő szentségimádást tartunk. Imádkozzunk minél többen a békéért!
  5. Lelki útravalók, elmélkedések, pápai üzenetek, aktuális templomi hirdetések, olvashatók egyházközségi honlapunkon olvashatók.

Friss hírek:

Hirdetéseink (2025. március 16.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 2. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. március 9.)

Templomi hirdetéseink nagyböjti 1. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

Járjunk együtt a reményben katolikus.hu

Hirdetéseink (2025. március 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 8. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 23.)

Templomi hirdetéseink évközi 7. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 16.)

Templomi hirdetéseink évközi 6. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. február 9.)

Templomi hirdetéseink évközi 5. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa üzenete

a betegek 33. világnapjára magyarkurir.hu

Hirdetéseink (2025. február 2.)

Templomi hirdetéseink évközi 4. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. január 26.)

Templomi hirdetéseink évközi 3. vasárnapon Tovább...

Hirdetéseink (2025. január 19.)

Templomi hirdetéseink évközi 2. vasárnapon Tovább...

Ferenc pápa üzenete…

… a szegények nyolcadik világnapjára katolikus.hu

A MKPK körlevele…

…Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

… a 39. ifjúsági világnapra katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

Az Egyház 1926 óta minden év október utolsó előtti vasárnapján a missziókért és hithirdetőkért imádkozik katolikus.hu

Ferenc pápa üzenete…

az elvándorlók és menekültek 110. világnapjára katolikus.hu

Isten nem hagyja el gyermekeit, soha!

Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és idősek világnapja alkalmából katolikus.hu

Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége…

Ferenc pápa üzenete a társadalmi kommunikáció 58. világnapjára katolikus.hu

Legyünk a remény hirdetői és a béke épitói

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára katolikus.hu

Az MKPK körlevele…

a 2024. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről katolikus.hu