Remetekertvárosi Szentlélek Templom

Templomi hirdetéseink évközi tizenkettedik vasárnapon

2026. június 21.
Évközi 12. vasárnap, „A” évben

  1. Tegnap, június 20-án, diakónus- és papszentelés volt Esztergomban. Két papot és két diakónust szenteltek a főegyházmegye szolgálatára. Imádkozzunk, hogy az új klerikusok életében Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük.
  2. A héten Gonzága Szent Alajos, Nolai Szent Paulinusz, Fisher Szent János és Morus Szent Tamás, Keresztelő Szent János születése, Alexandriai Szent Cirill, és Szent László király liturgikus ünnepe lesz. Isten éltesse a névnapjukat, és születésnapjukat ünneplő Kedves Híveket!
  3. „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott Budapesten Ferenc pápa. A világban jelenlévő háborús láz miatt, minden szentmise után, immár 26 hónapja, félórás, engesztelő szentségimádást tartunk a békéért.