Remetekertvárosi Szentlélek Templom

Templomi hirdetéseink évközi tizenharmadik vasárnapon

2026. június 28.
Évközi 13. vasárnap, „A” évben

  1. Ma tartjuk az úgynevezett Péter-fillérek templomi gyűjtést. A felajánlott összeg a Szentatya karitatív intézkedéseit szolgálja. XIV. Leo pápa a Vatikáni Államtitkárságon keresztül hálás köszönetét fejezte ki a hívek felé a tavalyi Péterfillér adományokért. Nagyra becsüli az adakozók áldozatát. Az összegyházi szolidaritás e jeléért és szeretettel küldi apostoli áldását.
  2. A héten tartjuk Szent Iréneusz, Szent Péter és Szent Pál, Sarlós Boldogasszony, Szent Tamás apostol és Portugáliai Szent Erzsébet liturgikus ünnepét. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat most ünneplő Kedves Híveket!
  3. „Úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak” – fogalmazott Budapesten Ferenc pápa. A világban jelenlévő háborús láz miatt, minden szentmise után, immár 26 hónapja, félórás, engesztelő szentségimádást tartunk a békéért.